3.rész
Még levegőt
sem vettek csak egymás szemét fürkészték, de nem szolt egyikőjük sem egy szót
se.
Kate érezte
ha most enged az írónak akkor nincs visszaút.
Egy darabig még ellen tudott állni az írónak, de egy perc után nem bírta
tovább. Rick nem akart közeledni Katehez, ne hogy megbántsa és csak hagyta hogy
Kate kezdeményezzen.
Beckett
kezét kihúzta a takaró alól majd egy hirtelen mozdulattal megragadta Ricket és
vadul megcsókolta. Castle nem csókolt vissza. Kate elhúzódott tőle, s szemeit lesütötte.
-Én sajnálom
Castle még
mindig csak bámulta. Kate már egyre
vörösebb lett.
Kate épp
kifelé akart fordulni, mikor Castle megragadta a kezét és maga elé fordította.
Castle olyan közel ment Katehez amilyen közel csak tudott ajkaikat csak milliméterek
választották el. Kate próbált közelebb hajolni Katehez, de Castle ismét
kikerülte az ajkait. Kate már szinte
égett a vágytól.
-Castle, ne
kínozz tovább.
Rick agy
apró mosoly kíséretében vadul lecsapott
Kate ajkaira. Beckettnek ez a csók valami
hatalmas mámort okozott. Rick szenvedélytől fűtve a csók közben a keze
Beckett hálóinge alá csúszott majd derekát simogatva fel felhúzta a hálóinget.
Rick keze szórósan átfonta Kate derekát. Kate meg vadul Rick hajába túrt.
A nagy hevességbe
lelökték az éjjeli szekrényről a lámpát ami a földre hullva darabokra tört, d
ezzel ők nem törődtek csak csókolták egymást.
Kate
megragadta Rick pólóját és lehúzta róla. Kate már Rick hátát és mellkasát
simogatta. Csókjukat telefonzörgés zavarta meg.
Ők viszont
nem vettek róla tudomást. Csak csókolták egymást. A telefoncsörgés abba maradt,
de ekkor megszólalt a rádió.
-Castle,
Beckett minden rendben? Zajt halottunk.
Ha nem válaszoltok bemegyünk.
Rick felkapta
a fejét és azonnal rádióért nyúlt.
Castle kissé
zihálva beleszólt.
-Minden
rendben csak véletlenül lelöktem a lámpát a szekrényről.
-Mi ez a
zihálás?
-Csak épp
takarítok.
-Akkor jó.
Jó éjt.
Rick letette
a rádiót és Kate felé fordult hogy folytathassák azt amit az előbb elkezdtek, de Kate már kifelé fordult.
Rick
bánatosan kifelé fordult, de aludni nem tudott csak nézett körbe, körbe a sötét
szobába.
Kate érzet
ahogy Rick mocorog mellette és egy könnycsepp legördült az arcán.
Sajnálom
Castle, nagyon sajnálom, de nem lehet hisz figyelnek és ráadásul bevetésen
vagyunk. Csak ne akarnám ennyire.
A reggel
hamar eljött Habár egyikőjük sem aludt fél óránál többet.
Kate hamar
kikelt az ágyból, ne hogy kínos helyzetbe kerüljön Castleval. Kate még nem
tudta hogy Rick már ébren van ezért próbált halkan kisurranni a szobából.
Lement a konyhába és főzött egy jó erős kávét.
Rick még egy
kicsit meredt maga elé majd felült az ágyon.
Tisztában
volt vele hogy ami ez után jön az mindkettejük számára egy hatalmas
megpróbáltatás lesz.
Felöltözött
majd ő is lement a konyhába.
Kate épp a
kávéját kortyolgatta mikor megjelent Catsle.
Tekintetük ismét összefonódott.
Rick látta
Kate tekintetében hogy egyáltalán nem bánta a csókot, de mégis volt valami ami
megakadályozta őt.
-Jó reggelt!
-Neked is!
Mindketten
lesütötték szemeiket majd próbálták elviselni a vágyat amit egymás iránt
éreznek.
Castle elég
jól viselte, de Kate nem bírt megmaradni Castle mellett.
Kate gyorsan
lehúzta a kávét és besietett a fürdőbe.
Castlenak nem is kellett több azonnal utána rohant.
Kate be
akarta csapni az ajtót, de Rick még időben elkapta.
-Rick
kérlek!
-Nem értelek
Kate.
-Azt hiszed
ez nekem könnyű?
-Már nem
tudom mit higgyek, a tegnap este az..
-Hiba volt.
-Hogy
mondhatsz ilyet. Hisz te kezdted az egészet.
-Nem tudom
mi ütött belém, hiba volt és kész. Különben is bevetésen vagyunk és te is
tisztában vagy vele hogy a társaink megfigyelnek minket is.
-Először is
tudom hogy nem volt hiba, másodszor én
is tisztában vagyok azzal hogy bevetésen vagyunk, harmadszor pedig a mosdó
nincs bekamerázva.
Amint Rick
kiejtette az utolsó szót odalépett Kate elé és megcsókolta.
Kate hevesen
visszacsókolt, de eltolta magától Ricket.
-Ne Castle,
ez nem helyes.
-Tudom hogy
te is akarod.
-De…
Rick ismét
lecsapott Kate ajkaira aki már képtelen volt ellenállni a férfinak és hevesen
csókolt vissza.
Rick egyből
Kate blúzát kezdte el gombolni, majd mikor végzett egy laza mozdulattal
leengedte Kate kezén ami aztán az üres padlón kötött ki. Katenak nem volt nehéz
dolga hiszen Ricken csak egy póló volt amitől gyorsan megszabadította az írót.
Rick kikapcsolta Kate melltartóját majd eldobta.
Rick egy
lépést hátrébb lépett. Végignézte a nőt tetőtől talpig.
-Olyan
gyönyörű vagy Kate.
Kate elmosolyodott,
de reagálni nem volt ideje mert Rick megragadta és nekitolta a hideg csempének
amitől Kate ugrott egyet.
-MI a baj?
-Hideg.
Rick
megragadta Katet majd a fürdő közepén lévő hatalmas szőnyegre fektette. Lassan
kezdte el kényeztetni a nőt.
Kate vágytól
elhomályosult arccal suttogta.
-Akarlak Castle,
bennem akarlak érezni.
-Ezen
könnyen segíthetünk. Mosolyodott
el Castle.
Rick
megragadta Kate nadrágját majd szép lassan lehúzta a fehérneművel együtt.
Rick lassan
elkezdte csókolni Kate derekát majd lassan a legérzékenyebb pontjához ért.
Ekkor Kate megremegett és felnyögött.
Kate a
vágytól fel fel emelkedett a földről, izmai megfeszültek, majd nem bírta tovább
megragadta Rick arcát és maga elé húzta.
-Kérlek!
Rick
elmosolyodott majd megcsókolta Katet. A csók közben lassan eggyé vált a nővel.
A vágytól elhomályosulva nyögött bele a
csókba.
Rick lassan,
de érzékenyek kezdett el mozogni ami Katet szép lassan felrepítette a mennyekbe
majd pár másodperc múlva ő is követte.
Még percekig
nem váltak szép csak bámulták egymást.
Kate szemei
hirtelen kikerekedtek.
-Castle, a
fenébe.
-Mi a baj?
-Nekünk készülődni
kell, nem emlékszel. Lakásavató buli amire a mi kis bűnözőnk a disz vendég.
Rick ökölbe szorította
a kezét.
-A fenébe
tényleg.
Mind a
ketten gyorsan elkezdtek öltözködni.
Rick
gyorsabban felöltözött mint Kate ezért
odalépett elé és arcát felé fordította.
-Ez viszont
fantasztikus volt.
-Számomra
is.
-Akkor
egyetértünk abban hogy mihamarabb meg kell ismételnünk.
Kate elmosolyodott.
-Majd
meglátjuk.
Kate gyorsan megigazította a haját majd kiment a fürdőből.
Castle is
nem sokkal később követte.
Az egész
napjuk ráment a készülődésre ezért gyorsan eltelt a délelőtt.
Észre sem
vették és az első vendég már meg is érkezett, lassan már mindenki megérkezett.
Már
mindenkinek a kezében volt egy pohár pezsgő.
Castle és Kate
egymás mellett álltak.
Francesco megköszörülte a torkát.
-Figyelem
emberek akkor igyunk az új szomszédjainkra Mensonékra a friss házasokra.
-Éjjen! Kiáltotta mindenki, majd mikor ittak a
tömeg egyszerre kezdte el zengeni.
- Csókot,
csókot.
Rick és Kate
összenéztek és mindketten egyre gondoltak, ha most megcsókolják egymást nem
biztos hogy le tudnak állni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése